2015. november 29.

Buda Snow Region Guide

Ritka pillanat egy olvasó életében, hogy esténként olvas egy bizonyos könyvet, nap közben pedig a mű írójával utazik a helyi buszon. Ráadásul ugyanazon a helyszínen, ahol a regény játszódik. Csak szerencsére nincs olyan hideg, mint A Legkisebb Jégkorszakban volt, azaz lesz majd néhány év múlva, mert a cselekmény a közeli jövőben játszódik. Miközben lassan araszol a busz felfelé, az olvasó eljátszik a gondolattal, hogy milyen képet vágna útitársa, ha ő egyszer csak előkapná a könyvet a táskájából, vagy ha lenne már egy kis hó, megszórná egy barátságos hógolyózáporral valahol a Diana parkban, ami még mindig jobb érzés lenne az írónak, mint amikor a kritikusok lendülnek akcióba. 

A regény a Svábhegyen játszódik, amelyre néhány év múlva, addig soha nem látott tél csap le, azaz egy komplett jégkorszak, ami egy izlandi tűzhányó aktiválódásával kezdődik, amelynek nevét meg se kíséreljük leírni, volt elég bajunk az izlandi nyelvvel, amikor néhány évvel ezelőtt az Eyjafjallajökull kihányta magát. Az országban életbe lép „a háromosztatú skálán nem is szereplő négyes fokozatú készültség”. 

Ennek ürügyén Térey János alaposan letekeri a termosztátot a svábhegyi mikroklímában. Beledermed Európa, az ország, a Hegyvidék és már csak – az amúgy régóta lefagyott – magyar társadalom pislákolását láthatjuk. Látókörünk leszűkül egy kis földrajzi térségre, a jégvirágos ablakokon belül és azon kívül. Egy kapocs van csak a múltba, a migrénes rohamok közben látomásokat látó Győző és a jövőt ígérő, a majdnem Nagykovácsi határában megszülető kisbaba. Bár egy pillanatra felvillan egy kép a nyugdíjas miniszterelnökről és jelenlegi nagyjaink sírjáról is, és csak a jóérzés tartja vissza az olvasót a hangos felnyerítéstől.
„Mátrai látott már valódi katasztrófát:
Lezuhant repülőt Madridban,
Robbantás után mecsetet Irakban,
Éhezőket Szomáliában,
Földrengést és járványt Haitin,
Magyarországon politikát;
Elkeveredett bőröndöt is egypárszor…”
Az író azt mondta magáról egy interjúban (168 óra, 2015. november 26.), hogy ő nem jós. Még hogy nem?! A fiktív jégkorszakában éppen hogy csak túl vagyunk a keresztény nemzeti blöffön, a budai népek zavaros magánéleti kapcsolatokban keresik a pillanatnyi boldogságot, miközben elvadult fundamentalisták terrorizálják a várost, lemészárolják a diszkóban szórakozó fiatalokat. A vaddisznó-kondák pedig csak jönnek és jönnek.
 
Izgalmas a könyv formailag is, verses regény, vagy regényes vers, vagy furcsán tördelt próza, helyenként (angol) nyelvű dalszövegekkel. A tartalomjegyzéket érdemes külön is elolvasni, mert szinte egy önálló mű.

Nem ez az első verses regénye Téreynek, és az egyik főszereplő is ismerős lehet még az író mérsékelt éghajlati időszakából. Az egyedi szövegkezelés ellenére gördülékenyen olvasható, követhető a cselekmény. A főszereplőt, Ágostont hazaűzi diplomáciai kiküldetéséből az a bizonyos izlandi tűzhányó, és bár eleinte élvezi az elbújós, kultúrába és családba menekülő életét a behavazott hegyen, de mégis beszivárog a külvilág: a közelben lakó miniszterelnökkel, a főpolgármesterrel, hajléktalanokkal és a budai polgárokkal, akik a jelek szerint nem fognak megváltozni egy globális katasztrófa hatására sem. Aki a mérsékelt időjárási körülmények között nihilista, az a hidegben is az lesz, aki korrupt, azt a jégkorszak sem fogja jó útra terelni, és a vaddisznók sem fognak kihalni, vagy legalább visszaszorulni, ez különösen elkeserítő információ, amennyiben Térey valóban jós. Ellenben lehet majd hómobillal közlekedni, csak azon valószínűleg nem lehet majd véletlenül összefutni és olvasói inkognitóban együtt utazni írókkal.
„Mert van az olyan emberekben,
Mint a magukat HEGYLAKÓnak hívó hegylakók,
Valamiféle neofita parvenüség. Olyasmi,
Mint azokon az esküvői meghívókon,
Amelyeken a menyasszony feltünteti
A jogi doktorátusát a neve mellett.
Iskoláikra, családi oldalágaikra
Hivatkozva pukkadoznak és pöffeszkednek
A luxusgettójukban, testőrséggel övezve,
S a mediatizált magánéletük
Alulmúlhatatlanul unalmas mégis;
Nevetséges és kacsingató elitizmusuk,
<A jobbak így csinálják> – szerű szövegek…
Áááá.”
A Buda Snow Region Guide applikáció pedig letölthető lesz, amennyiben lesz áram. 

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak - Jelenkor, 2015.

2015. november 15.

Udvari és koszorús


Sajnos kicsit elkésett írás ez, mert betelt az állás, a jelentkezés júliusban volt esedékes a kanadai udvari költői pozícióra (Parliamentary Poet Laureate). De a jelenlegi költő, Michel Pleau kétéves mandátuma hamarosan lejár, tehát érdemes fülelni a következő terminusra. 

Michel Pleau


Az udvari persze kicsit túlzás, fordítsuk inkább parlamenti versfelelősnek, és talán állásnak sem lehet igazán nevezni, inkább afféle küldetésnek, társadalmi feladatnak, bár fizetnek is érte és munkaviszonyilag az illető a helyi parlamenti könyvtár alkalmazottja. De minden bizonnyal ez inkább egy komoly elismerés. Igaz, a jelentkező önmagát terjeszti fel a formanyomtatvány kitöltésével és várja hogy a kijelölt bizottság kiválassza. A jelentkezéshez kanadai lakosnak kell lenni és bírni az ottani nyelveket. A feladat nagyon szép: támogatni, reklámozni a versolvasást, tanácsokkal látni el a parlamenti könyvtár beszerzési politikáját, emelni az irodalom és a nyelv rangjának elismerését a kanadai társadalomban, rámutatni, hogy a költészetnek fontos szerepe van az életünkben. Továbbá verset írni bizonyos hivatalos alkalmakra. Ettől mondjuk minden kelet-európai költőt és olvasót borzongás tölt el...

De a kanadai koszorúst nem fenyegeti, hogy diktátorokat kelljen elsiratnia versben, ellenben ő felelős a hónap műtárgyáért, azaz költeményéért, amit a pályázó versírók eddig kiadatlan versei közül választ ki. Honoráriumot is fizet, 125 kanadai dollárt. Ebben a hónapban Bertrand Nayet „Dry Grass Path” című műve a nyertes. 

Az angolok nem véletlenül azok akik, hiszen az évszázados fű öntözése közben ügyeltek arra, hogy a brit monarchiának is legyen udvari költője. 2009 óta egy hölgy, Carol Ann Duffy tölti be a posztot és hegyezi ki a tollát a nagy alkalmakkor, pl. esküvőkön és temetéseken, így verset írt Rings címmel a legutóbbi királyi esküvőre is. Duffy az első nő, az első skót, sőt az első nyíltan "LGBT person" (nálunk LMBT) ebben a pozícióban. 

Carol Ann Duffy

Az Egyesült Államokban az 1910-20-as évektől létezik költészeti tanácsadó a Kongresszusi Könyvtárban. Az Egyesült Államok jelenlegi kongresszusi koszorús költője Juan Felipe Herrera, ő az első latin-amerikai író, akit kitüntettek a megtisztelő címmel. Az ő mandátuma is hamarosan lejár, csak mondom.

Juan Felipe Herrera

Az USA több államában is van hasonló pozíció, az első Kaliforniában volt, pedig inkább New Yorkra vagy valamelyik keleti parti államra tippeltem. Ők azt mondják magukról, hogy Kalifornia a költészet Mekkája. És valóban így lehet, hiszen sokszor tőlük került ki az USA koszorús költője, mint ahogy a jelenlegi Juan Felipe Herrera is.