A mesterek mi vagyunk

Füst Milán feleségével Helfer Erzsébettel

Kívánhat-e magának a tárlatlátogató jobb tárlatvezetőt, mint egy éles szemű egykori fotóst, aki egyéni látásmódjával végigvezeti őt egy műgyűjteményben? Kívánhat-e magának az irodalomszerető jobb felolvasót, mint egy írót, aki egyik elődjének könyvéhez írt utószavát olvassa fel, remek dramaturgiai érzékkel? Válasz: nem és nem. Praktikus-e ha a tárlatvezető és a felolvasó író egy és ugyanaz a személy? Igen. Főleg ha ő Nádas Péter. 

Nádas Péter tárlatvezetés közben (Kincses Gyula felvétele)

"A mester én vagyok” címmel látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet műgyűjteményének néhány kiváló darabja. Füsték barátságban voltak a korszak jó néhány képzőművészével, és természetesen másoktól is vásároltak képeket, szobrokat. Így néhai budai villájukban fellelhető volt Berény Róbert, Gulácsy Lajos, Tihanyi Lajos, Bernáth Aurél, Mednyánszky László, Kmetty János, Nagy Balogh János művei is. A magyar mesterek munkáin kívül XVI-XVIII. századi festészeti és grafikai anyagot, régi bútorokat, használati tárgyakat is láthatunk.

Tihanyi Lajos: Füst Milán portréja, 1929

Az est kezdeteként Nádas Péter olvasta fel Füst Milán "A feleségem története" című regényének 2007-ben megjelent 9. német kiadásához írt utószavát, melynek címe: "Élete nevezetes napján". A szöveg elolvasható a Füst Milán Fordítói Alapítvány oldalán, itt.

"Egyszer láttam Helfer Erzsébetet, akkor már özvegyen. Úgy volt öltözve, mintha a város ostromának még nem lett volna vége. Közepes nagyságú, kopott papírbőröndöt cipelt. A bőröndben nemcsak kiadatlan Füst kéziratokat vitt magával (így utazott el a frankfurti könyvvásárra is), hanem egy külön dobozban a saját maga készítette aprósüteményeket (ezekből is vitt a frankfurti könyvvásárba). Mondták, hogy ő süti a városban a legjobb aprósüteményeket. Akinek közlésre felkínálta a kéziratokat, megkínálta süteménnyel. Halála előtt a saját vagyonából és a Füst-hagyaték bevételeiből díjat alapított. A diktatúrában ez volt az egyetlen díj, amelyet független zsűri ítélt oda. Az elsők közé tartoztam, akik a Füst Milán-díjat megkapták, s az is várható volt, hogy az ünnepségen ott lesz a nagy író özvegye. Már nem jöhetett el, de a csudás aprósüteményeket megsütötte, és elküldte egy tálon."

Nádas Péter az élvezetes felolvasás után a meghirdetett program szerint szubjektív tárlatvezetést tartott. És valóban, a szubjektivitástól lett igazán bensőséges és izgalmas a közös nézelődés. Elmondta a nézőknek, hogy hozzá inkább azok a művek állnak közel, amelyeket Füst kortársai a század első felében alkottak. A japán metszetekről, festményekről megjegyezte, hogy az egzotikum bár izgalmas, de számunkra nehezen értelmezhető világ, a művészetben gyakran zavaró tényező. Továbbá szó került az írói íróasztalok világáról is, az írók jegyzettárolási módszereiről. Elmondta véleményét, miszerint a valódi műélvezethez a képzőművészeti alkotásokat meg kellene érintenünk, megsimogatni a festményeket, megtapogatni a szobrokat, érezni az anyagot és érzékelni a folyamatot, amin az alkotás átment. Szerencsére a toleráns múzeumi dolgozók nem rekesztették be azonnal a rendezvényt, hiszen van humorérzékük, ahogy Nádas Péternek is, és a tegnapi est folyamán ennek többször tanúi lehettünk.

" – Ön túlbecsüli magát, Danieli úr – én azt hiszem, – mert vannak mások is, e világon még nem mindennek Ön a mestere…
– Dehogy is túlbecsülöm, mit beszél? A mester én vagyok – mondotta csendesen. – Én oda küldetem, ahova jólesik."
(Füst Milán: A mester én vagyok)

Berény Róbert: Weiner Leó arcképe (1911)

Füst Milán: A feleségem története: Störr kapitány feljegyzései - Digitális Irodalmi Akadémia, © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011