Az átitatott kötet

„Remek kötet, na” – mondja a kedves kis fülszöveg Székelyhidi Zsolt Csurom című könyvéről és valóban az, na! 

Talán többen olvasunk úgy versesköteteket, hogy beleolvasgatunk, szüneteket hagyunk magunknak meg a verseknek is, kicsit gondolkodunk rajtuk, kattog néhány sor a buszon, vagy beúszik egy előző este olvasott kép sorban állás közben, aztán visszatérünk ismét a könyvhöz. De ez a kötet olyan, hogy valamiért egyvégtében jó elolvasni és átitatódni a hatásával. Aztán még egyszer, legalább.

Az olvasással alámerülünk két ember kapcsolatának intim világába, persze csak egy-egy pillanatukat kaphatjuk el, együtt robogunk velük a görög szigeteken, barangolunk Párizsban, megkeressük azt a bizonyos budai padot, és a krónikás költőnek köszönhetően közben mi is érezhetjük az orrunkkal az illatokat, a bőrünkkel a homokot vagy a szúrós sókristályokat, lelkünkkel az adott helyszín hangulatát, és mindezt úgy, hogy közben fikarcnyi giccs sem szivárog be a sorok közé, illetve onnan ki. 

„Úgy hiszel
bennem,
mint amikor
nem rúgod a mélységet,
hanem kifeszülsz
a színen
és én alád úszom
és feltartva
nézlek.”

21. századi kerékpáros trubadúr szól Virágjához, 21. századi nyelvezettel és kreatív szóképekkel, filmszerűn felvillantott jelenetekben. A helyszínek évezredesek, de az érzelmek minden nemzedék számára újra és újra legeslegelsőként és legkizárólagosabban élhetőek meg.

„Olyanok vagyunk,
mint két
kerekre mosott
kőporszem
és sóoldat
keveréke
a szánkban.
A nyelv nem
tudja, az ész
nem sejti,
a torok nem érzi,
hogy együtt vagyunk.
De orrunkban ott
a tenger.” 

Szerelmes-vers trailer itt: 

A Könyvhéten dedikálással egybekötött könyvszerzési lehetőség:  

Csurom-dedikálás az Írók Boltja előtt június 10-én 17 órától.

************

Székelyhidi Zsolt: Csurom – P’ART KÖNYVEK, Bp., 2016.

Udvari és koszorús

Sajnos kicsit elkésett írás ez, mert betelt az állás, a jelentkezés júliusban volt esedékes a kanadai udvari költői pozícióra (Parliamentary Poet Laureate). De a jelenlegi költő, Michel Pleau kétéves mandátuma hamarosan lejár, tehát érdemes fülelni a következő terminusra. 

Michel Pleau

Az udvari persze kicsit túlzás, fordítsuk inkább parlamenti versfelelősnek, és talán állásnak sem lehet igazán nevezni, inkább afféle küldetésnek, társadalmi feladatnak, bár fizetnek is érte és munkaviszonyilag az illető a helyi parlamenti könyvtár alkalmazottja. De minden bizonnyal ez inkább egy komoly elismerés. Igaz, a jelentkező önmagát terjeszti fel a formanyomtatvány kitöltésével és várja hogy a kijelölt bizottság kiválassza. A jelentkezéshez kanadai lakosnak kell lenni és bírni az ottani nyelveket. A feladat nagyon szép: támogatni, reklámozni a versolvasást, tanácsokkal látni el a parlamenti könyvtár beszerzési politikáját, emelni az irodalom és a nyelv rangjának elismerését a kanadai társadalomban, rámutatni, hogy a költészetnek fontos szerepe van az életünkben. Továbbá verset írni bizonyos hivatalos alkalmakra. Ettől mondjuk minden kelet-európai költőt és olvasót borzongás tölt el...

De a kanadai koszorúst nem fenyegeti, hogy diktátorokat kelljen elsiratnia versben, ellenben ő felelős a hónap műtárgyáért, azaz költeményéért, amit a pályázó versírók eddig kiadatlan versei közül választ ki. Honoráriumot is fizet, 125 kanadai dollárt. Ebben a hónapban Bertrand Nayet „Dry Grass Path” című műve a nyertes. 

Az angolok nem véletlenül azok akik, hiszen az évszázados fű öntözése közben ügyeltek arra, hogy a brit monarchiának is legyen udvari költője. 2009 óta egy hölgy, Carol Ann Duffy tölti be a posztot és hegyezi ki a tollát a nagy alkalmakkor, pl. esküvőkön és temetéseken, így verset írt Rings címmel a legutóbbi királyi esküvőre is. Duffy az első nő, az első skót, sőt az első nyíltan "LGBT person" (nálunk LMBT) ebben a pozícióban. 

Carol Ann Duffy

Az Egyesült Államokban az 1910-20-as évektől létezik költészeti tanácsadó a Kongresszusi Könyvtárban. Az Egyesült Államok jelenlegi kongresszusi koszorús költője Juan Felipe Herrera, ő az első latin-amerikai író, akit kitüntettek a megtisztelő címmel. Az ő mandátuma is hamarosan lejár, csak mondom.

Juan Felipe Herrera

Az USA több államában is van hasonló pozíció, az első Kaliforniában volt, pedig inkább New Yorkra vagy valamelyik keleti parti államra tippeltem. Ők azt mondják magukról, hogy Kalifornia a költészet Mekkája. És valóban így lehet, hiszen sokszor tőlük került ki az USA koszorús költője, mint ahogy a jelenlegi Juan Felipe Herrera is.

Attila, Nyikita és a többiek

A Magyar Írók Szövetsége 1963-ban vetette fel, hogy minden év április 11-e legyen „A Költészet Napja”. Az előterjesztést Ilku Pál képviselte az MSZMP Agit-prop. Bizottsága előtt. A kezdeményezők elsősorban a kortárs költészetre akarták ráirányítani a figyelmet és igyekeztek a könyvnapoknál spontánabb, kevésbé központi szervezésű rendezvényt meghonosítani József Attila születésnapján. Egyébként ez Márai Sándor születésnapja is.

Nők lapja, 1964

Az Élet és Irodalom 1964. február 22-i számának címlapján ez szerepel:

Április 11-12 – A Költészet Napja 
Az Írószövetség elnöksége február 18-án megvitatta és jóváhagyta a Költészet Napja előkészítő bizottságának program-javaslatát.A javaslat szerint április 11-ét – József Attila születése napját – A Költészet Napjává avatják. Ez a nap minden évben az élő magyar költők alkotásainak ünnepi népszerűsítését szolgálja.Az idei ünnepségek programja a következő:A megnyitó est április 10-én lesz az Egyetemi Színpadon. Műsorát a televízió is közvetíti. Április 11-ére költő–olvasó találkozókat terveznek. A bizottság – a könyvhetek tapasztalatai alapján – azt javasolja, hogy a találkozók helyi kezdeményezői maguk keressék a személyes kapcsolatot a költőkkel. A könyvtárak kiállításokat és klubesteket, a műkedvelő irodalmi színpadok pedig – a Népművelési Intézet műsorterve alapján – költői esteket rendeznek. Az általános iskolák VII–VIII. osztályaiban és a középiskolákban a tavaszi szünet utáni első irodalomórákat szentelik A Költészet Napjának, s a szavalóversenyek döntőit is ebben az időben rendezik meg. A középiskolákban pályázatot hirdetnek élő magyar költők munkásságát értékelő dolgozatokra. A könyvkiadás az 1963-as év legszebb verseiből összeállított antológiával készül A Költészet Napjára; ez lesz a Versbarátok Köre tagjainak első ajándék-kötete. A könyvterjesztés minden költő–olvasó találkozóra könyvárusokat küld; a boltok kirakatait verskötetekkel és a költők arcképével díszíti, s felhasználja az alkalmat a verses hanglemezek népszerűsítésére is. Az A könyv című folyóirat márciusi száma és a Tájékoztató különszáma is a költészet népszerűsítését szolgálja majd.A Költészet Napja záró ünnepségét április 12-én rendezik meg Szolnokon.

Somlyó György Párizsban - forrás: pim.hu

Az Élet és Irodalom 1964. április 11-i számának címlapján Somlyó György: "A líra nem hal meg" című cikkében köszöntötte a kezdeményezést:

„(…) a költészet – hadd kockáztassuk meg a századok során mindig újra megkísérelt, s mindig egyformán elégtelennek bizonyult definíciók végösszegeként ezúttal ezt – a költészet nem más, mint legteljesebb önmagunk.A még tovább: magunknak az a része, amelyben egymással leginkább egyek vagyunk, amellyel mintegy túllépünk önmagunkon. A legegyetemesebb részünk.  Az amely a mindenséggel méri magát. (…)S a költő maga? Gyakran láttak benne szentet, még többször látta magamagát átkozottnak. Mindenesetre mindig kivételes tüneménynek tekintették, s maga is kivételesnek tekintette magát. (…) Nem ismerünk olyan korszakot az emberiség életében, amely a költészet valamilyen fajtája nélkül el tudott volna lenni.Nem tud a mi korunk se. Ez az olyan sokszor „prózai”-nak csúfolt kor, melyet, a technika mindent elsöprő fejlődésével egybeeső kezdetén, hol fölényesen, hol fájdalmasan, sokan szerettek a líra halála korának tekinteni.(…) A költészet látszatra a leginkább nemzeti jellegű emberi tevékenység? mert legeredendőbb kifejezése az embernek, leginkább van eszközéhez is kötve: minden idegszálával egy nyelv élő szervezetéhez. (…) S bár a legnemzetibb, a legerősebb híddá tud lenni a nemzetek között. (…) A költészet, bár a világ minden nyelvén külön szól, minden nyelven mégis az emberiség anyanyelvét beszéli. Használjuk ezt az anyanyelvet arra, amire a legősibb időktől kezdve szolgál, amire létrejött: egymás megértésre a nagy és kis dolgokban, közös dolgaink rendezésére.Nem, a líra nem hal meg. (…) A líra nem hal meg. Annyi minden más mellett bizonyság rá az is, hogy egyre több helyen – s kivált a szocialista országokban – a naptárban is elfoglalta helyét, mint hajdan a szentek. Intézménnyé lett és ünneppé. Mától fogva a mi intézményünkké és ünnepünkké is.A Muzsa kint áll előttünk az utcán. Engedjük be a házunkba. És ne csak ezen a napon. Az év mindegyik napján."

1964. áprilisában mégsem az első Költészet Napja tartotta lázban az embereket. Az április 11-i lapok címoldalán ez állt:

"Elutazott Budapestről a szovjet párt- és kormányküldöttség. A főváros népe baráti szeretettel búcsúzott el N. Sz. Hruscsovtól."

forrás: mnl.gov.hu

Zelk Zoltán hat évvel később ezt írta "A költészet hétköznapjai" című cikkében (Élet és Irodalom, 1970. május 16., részlet):

"Mögöttünk a nemzetközi költőtalálkozó, annak sarkában a költészet napja, s már lépünk is a könyvnap küszöbére. Ünneprontás, ha azt mondom, hogy alig várom már a költészet hétköznapjait? Nem hiszem, hogy az volna, hiszen tudjuk, a legragyogóbb ügy is megfakul, színét veszti a gyakori és erős megvilágításban. Oltsuk ki hát egy időre a reflektorokat, s aki versolvasó ember, lapozzon kedves költői verseire a villanykörte hétköznapi fényénél."

Zelk Zoltán - forrás: pim.hu

források:

Élet és Irodalom, 1964., 1970.

Népszabadság, 1964.

Népszava, 1964.

polhist.hu

pim.hu